Fűmag vetése tavasszal

Itt a tavasz, és az éledő természettel egy időben szinte mindenki a kertjének ápolásával van elfoglalva.

Na de hogyan is fogjunk hozzá?

A jó idő nem csak az emberekre van kedvező hatással, hanem a növényekre is, így ők hamar növekedésnek indulnak. A kertápolási munkálatok egyik legalapvetőbb, ugyanakkor leglátványosabb folyamata maga a füvesítés, illetve annak későbbi ápolása, mivel kertünk túlnyomó többségét a pázsitunk teszi ki.

Image

Először is, ha friss telepítésről van szó a füvesítésnek 2 módját ismerjük. Egyik a gyepszőnyeg telepítés, másik pedig a fűmagok használata. Ez utóbbi közkedveltebb, hisz összehasonlíthatatlanul olcsóbb módja kertünk dekorálásának.

Fontos a talaj előkészítése, így a gyomlálás, a különböző törmelékek és kövek eltávolítása, majd a termőréteg megfelelő lazítása és magágy előkészítése meghatározó munkálatok pázsitunk minőségének alakulásában.

Talajminta bevizsgálás és gyomírtás

Ezután következik két lépés, amit a legtöbb kertulajdonos kihagy, és később sokat bosszankodik emiatt: Az első egy vetés előtti talajminta (a felső 5-10 cm-es rétegböl, sok helyről megszedve – kb. 300 – 400 gramm szükséges) bevizsgáltatása, ami nem nagy költség, de elkerülhető vele, hogy a hozatott termőföldről később derüljön ki, hogy tele van káros sókkal, és amiatt a frissen vetett gyep- legnagyobb gondoskodásunk ellenére is – nem, vagy csak nagyon vontatottan fejődik. (sok ilyet láttunk már az elmúlt 20 évben…) A második lépés a gondos, két – három alkalommal történt gyomírtás (webáruházunkban sokféle teréket tudunk ajánlani). Erre ne sajnáljuk az időt. Sok pénzt és bosszúságot tududnk vele megtakarítani.

Műtrágya

Ha mindezt megtettük, fontos, hogy starter műtrágyát dolgozzunk be a talajba, lehetőleg 1-2 nappal a telepítés előtt. Erre a célra a legmegfelelőbb a Landscaper Pro New Grass gyeptelepítő műtrágya, 30-35 g/m2 dózisban kijuttatva. Alkalmazásával korábbi lesz a kelés, és a gyökerek is sokkal erőteljesebben fejlődnek, aminek dúsabb, tartósabb, ellenállóbb gyep lesz az eredménye.

Legmegfelelőbb fűmagkeverék kiválasztása

A következő lépés a legmegfelelőbb fűmagkeverék kiválasztása. Ez egy kulcsfontosságú momentum, mivel ezen a ponton lehet a legkönyebben hibázni. Itt mindenképp javasolt szakember segítségét igénybe venni. Ha a kinézet és a díszítőérték a főszempont, akkor a legjobb választás a Landscaper Pro Finesse fűmagkeverékkel érhető el. Magas esztétikai értékű, ugyanakkor jó taposás tűrő, finomszálú, sűrű és élénk színű díszgyep alakítható ki. A Finesse ellenáll a gyepbetegségek kórokozóinak, kevés fenntartást igényel.

A legtöbb kertben erős napfénynek kitett, illetve árnyékos, sötét részek egyaránt előfordulnak. Ezeket a szélsőséges fényviszonyokat nem minden gyep képes elviselni. Ezért alakították ki a Landscaper Pro Sun & Shade fűmagkeveréket, mely a gyökeresedő fűfajoknak köszönhetően kiváló szárazságűrő- képességű.

Egy másik gyakori eset, amikor a gyep gyerekek vagy kutya által erős használatnak van kitéve. Ilyenkor a legjobb választás a Landscaper Pro Spiel & sport amely egy rendkívül nagy teherbíró-képességű fűmagkeverék. Gyorsan csírázik és fejlődik, mutatós, többhasznú gyepfelületet képez. Kimagasló ellenálló- és megújuló-képességének köszönhetően jól bírja a rendszeres taposást, koptatást. Ha sikerült kiválasztanunk a számunkra legmegfelelőbb keveréket jöhet a vetés és az utógondozás.

A klímaváltozás negatív hatásait jól toleráló, új keverék a Pro Select Thermal Force, amely kifejezetten a meleg, hőhullámokkal terhelt nyarakra lett kifejlesztve. Különösen jó az ellenállóképessége a klimatikus betegségekkel szemben. Gyönyörű, finom gyepet ad.

Mindenki azt szeretné, hogy a fűmag a kellő mennyiségben, egyenletesen legyen kijuttatva az adott területre. Na de mégis mennyi az ideális mennyiség? Ez keverékenként változó lehet, de nagy átlagban elmondható, hogy 35-50 g/m2 közötti arány elegendő egy tökéletesen egybefüggő pázsit kialakításához. Ebben is szívesen adunk tanácsot.

A tökéletes gyepfelület kialakításához elengedhetetlen a tápanyagok utánpótlása. Ebben egy hármas alapszabály nyújt segítséget:  Jó minőségű készítmény, a kellő időben és a megfelelő dózisban. Speciális gyepműtrágyák segítségével  biztosak lehetünk abban, hogy a gyep egyenletesen zöld, a szélsőséges időjárásának, kártevőknek és kórokozóknak ellenálló lesz. Ebben nyújt segítséget a Landscaper Pro All Round amely egy bármilyen kerti gyepfelületen használható gyepműtárgya a tavaszi időszakban. Egyedülálló burkolatának köszönhetően tartós, 4-5 hónapos tápanyagforrást biztosít a gyep számára.

Kora nyári időszakban a Landscaper Pro Maintenance kijuttatása javasolt, amely ugyancsak nitrogén túlsúlyos, de rövidebb, 2-3 hónapos termék. Ha mégis maradt sok kétszikű gyom a gyepben, vagy a szomszédtól állandóan átszállingózik a pitypang 🙂 hatásos megoldást jelent a Landscaper pro Weed Control kétszikű gyomok ellen bevethető, gyomírtós gyepműtrágya, melyet hatástartam és NPK összetétel szempontjából a Maintanance alternatívájának kell tekintenünk.

Egyenletes tápanyagutánpótlás egész szezonra

Aki pedig az egész szezonra kíván egyenletes tápanyag utánpótlást a pázsitjának, annak A Landscaper Pro Full Season Hosszú hatástartamú gyepműtrágyát ajánljuk. A tápanyagtartalma 8-9 hónapon keresztül fokozatosan táródik föl, és válik elérhetővé a fű számára, így kiegyensúlyozott gyökér- és hajtásfejlődést eredményez. E terméknél fontos megjegyezni, hogy egy 8-9 hónapos hatástartamú gyeptrágyánál kijuttatást követően kb. 3-4 hét múlva látszik a hatás, amíg egy 2-3 hónapos terméknél már akár egy hét múlva látványos javulás vehető észre.

Ezek a tavaszi időszak legalapvetőbb lépései annak, hogy kertünk pázsitja irigylésre méltó  legyen az egész szomszédság számára!

A gyepek nyári – és őszi tápanyag ellátását, valamint a gyepfelületek növényvédelmét később megjelenő cikkeinkben fogjuk áttekinteni.

Reméljük, érdekesnek találták az itt leírtakat, és tudtunk vele segíteni.

Amennyiben a termékkel kapcsolatosan további kérdése lenne, kérjük, hívjon bennünket. Növényvédelmi szaktanácsadás: +36304139252

Növényvédő szer webáruházunkban számos további termék közül válogathat. Talajvizsgálatot saját laboratóriumunkban végzünk és az eredmények alapján tápanyagutánpótlási szaktanácsot adunk. +36209687090